Jótékonysági szervezetek Magyarországon
Többek közt jelzi a legközelebb eső gyógyszertárat, kórházat, vagy akár egy újraélesztő defibrillátor pontos helyét is. Emellett egy elsősegélynyújtó kisokos is helyett kapott az app-ban, ami azonnal segítséget nyújthat baleset esetén. A Közösségi Adományozási Program ( KAP) 2022-ben a weboldalon szeptember 13-án nyitotta meg kapuit, melyben 46 közhasznú alapítvány vehetett részt, akik közel 62 millió forint támogatásban részesülhettek.
A törvény szerint a polgárőr egyesület alapfeladata a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés. Az ügyészség keresete alapján a bíróság eltiltja a szervezetet a polgárőri tevékenység ellátásától, ha nem teljesíti e követelményeket. A területi polgárőr szövetséget az azonos vármegyében (fővárosban) székhellyel rendelkező polgárőr egyesületek alkotják. Vármegyénként, illetve a főváros területén kizárólag egy területi polgárőr szövetség működhet. A szövetség, mint szervezeti forma tulajdonképpen olyan egyesületet takar, amelynek nincs természetes személy tagja.
A világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, amelyet 1961-ben hoztak létre, miután az egyik alapítótag afrikai utazása során az élővilág nagymértékű csökkenésére figyelt fel. A jelenség rendszerszintű kutatást indított el, amely a környezet vizsgálatát is magába foglalta így lett környezetvédelmi kérdés. Több, mint 6000 munkatársuk dolgozik a világ több, mint 100 országában azért, hogy az ember harmóniában élhessen a természettel. A Vöröskereszt és a Vörös Félhold szervezeteinek Nemzetközi Szövetségének budapesti globális szolgáltató központja az 1132, Váci út 30. Cím alatt helyezkedik el, ahol 2025 négyzetméteren jelenleg 78 főt foglalkoztatnak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) globális szolgáltató központja az 1133, Ipoly utca 3-5, B, C, D épületek, illetve a XIII.
Cikkünkben listázzuk a legfőbb magyarországi és külföldi szervezeteket, célkitűzéseiket, elérhetőségeiket. Az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala (UNOCT) európai regionális programtámogató irodájának székhelyéül szintén Budapestet választotta, a munkálatok 2020-ban kezdődnek majd a XIII. 22., (Duna Tower Irodaház A torony, 15. emelet) cím alatt 838 négyzetméteren. Az első évben a szervezet 25 fő alkalmazottat tervez Budapestre telepíteni, majd a következő évben további fős bővítést terveznek.
Mire kell figyelni különleges adatok kezelése esetén?
A kultúra területén nagyon nagyot nőttek a támogatások összegei az előző évhez képest. A top 3 alapítvány közül a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány több mint 191 millió forintot kapott, a második helyen a Szabad Sávért Alapítvány 53 millió forintot, a harmadik pedig az Átlátszónet Alapítvány lett akik majdnem 42 millió forintnyi felajánlásban részesültek. Amennyiben vállalatként szeretnél civil szervezetet támogatni, úgy látogass el a vállalatok részére létrehozott támogatói oldalunkra és tudj meg többet a win-win alapú lehetőségről. A KPMG tavaly is támogatott három közhasznú szervezetet a vállalati felelősségvállalás jegyében.
Január 1-jétől bevezetett, öt évre szóló önkorlátozó nyilatkozatot már csaknem 800-an tették meg, az egynapos önkizárás lehetőségével pedig már csaknem 2 ezren éltek. Az ELTE PPK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékével és a Pro Psychologia Alapítvánnyal együttműködve Segélytelefon szolgáltatást működtetünk. Szerencsejátékkal összefüggő problémák, kritikus helyzetek kezelése esetén ingyenesen, anonim módon hívható. A szolgáltatás igénybe vehető és elérhető a e-mail címen, valamit az “ELTE Szerencsejátékos Segélyszolgálat” Teams azonosító segítségével is.
Csatlakozóként az állam a Batthyány Lajos Alapítványban, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványban vesz részt. Néhány éve lehetőség van vagyonkezelő alapítványok és közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok létesítésére. Azonban fontos jellemzők tekintetében térnek el a hagyományos értelemben vett civil szervezetektől.
- A KPMG tavaly is támogatott három közhasznú szervezetet a vállalati felelősségvállalás jegyében.
- Csak jogi személyek (pl. egyesületek, alapítványok, cégek stb.), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek vagy civil társaságok lehetnek a tagjai.
- Kerületi csoportokban lehet önkénteskedni, míg az egyiknél a Kisüzem adja a bázist, a másiknál a Gólyában történik az előkészület és az ételosztás.
22., (Duna Tower Irodaház) cím alatt helyezkedik el, összesen négyzetméteren. A szolgáltató központ 500 fővel dolgozik, jelenleg a második ütemű bővítés zajlik, mely során 100 fő új alkalmazott érkezik majd a Központba. A szervezet főként elszegényedett embereknek, kisnyugdíjasoknak, munkanélkülieknek, hajléktalanoknak és sokgyermekes családoknak juttat el ebédet, az akcióba pedig sosincs késő beszállni! Kerületi csoportokban lehet önkénteskedni, míg az egyiknél a Kisüzem adja a bázist, a másiknál a Gólyában történik az előkészület és az ételosztás. Talán az egyik legismertebb egyesület a Budapest Bike Maffia, akik szendvicskészítő akciójukkal évek óta azon fáradoznak, hogy minél több éhes száj jusson ételhez – ebben a projektjükben még iskolások is segítik őket –, mindezt pedig két keréken szétosztják a hajléktalanok és a rászorulók között. A szendvicseken túl persze közös főzést és ételosztást is szerveznek, sőt tavaly a fedél nélküliek számára egy nőgyógyászati rendelő megnyitásában is segédkeztek.
Tehát, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (40,566 fő) szerezte meg az első helyet. Nem sokkal ezután a második helyen a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány (33,253 fő), majd harmadik helyen a Daganatos.hu Alapítvány végzett, 25,595 fő támogatásával. Érekességképp a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány bekerült a top 5-be, őket 21,122-en támogattták.
Munkásságuk szerves részét képezik közgazdasági, jogi, településfejlesztési, építészeti, közlekedési, agrármérnöki, biológiai, vegyi és egyéb tudásuk. Naprakészek a tudomány legújabb eredményeiben, kizárólag értékeik és alapszabályuk szellemében működnek politikai, gazdasági és egyéb részérdekektől függetlenül. Az ENSZ Gyermekalapja globális szolgáltató központjának második ütemű bővítése július közepén lezárult, a Wesselényi utca 16. Szám alatt elhelyezkedő irodaépületben adták át az 50 új alkalmazottnak helyet adó részleget, így a Központ jelenleg 430 alkalmazottal dolgozik 8405 négyzetméteren.
18 év alattiakat nem szolgál ki szerencsejátékkal semmilyen értékesítési csatornáján, kiskorúak számára pedig nem teszi lehetővé az online regisztrációt sem, melynek megvalósulását életkor ellenőrzéssel biztosítja. Az első helyezettnek nemcsak a legtöbb említéssel kell rendelkeznie mind a sajtóban, mind a social media felületeken, de fontos, hogy a vele kapcsolatos tartalmak magasabb számban tartalmazzanak pozitív, mint negatív említéseket. Ebben az összehasonlításban azt látjuk, hogy a 10 legmagasabb domain hitelességel bíró weboldal közül 2 szerepel a top 10 legtöbb organikus forgalommal bíró weboldal között is.
A zöld szám 0-24 óráig üzemel, ingyenesen hívható az egész ország területéről. A szám felhívásakor egy rövid üdvözlő üzenetet követően, a sípszó után van lehetőség a bejelentés megtételére, melyre az ügyfeleknek 2 perc áll rendelkezésére. Ezen idő alatt közölni kell minden olyan, az ügyre vonatkozó lényeges információt, ami alapján az SZTFH az eljárást le tudja folytatni.
A gazdas�gi �s nonprofit szervezetekre vonatkoz� adatok regiszterekb�l, illetve statisztikai �s ad�adatok feldolgoz�s�t k�vet�en �llnak rendelkez�sre. A regiszteradatok a nyilv�ntart�sokban szerepl� (regisztr�lt) szervezetek, a v�llalkoz�sok demogr�fi�ja adatai a m�k�d� v�llalkoz�sok sz�m, tev�kenys�g, l�tsz�m �s �rbev�tel szerinti strukt�r�j�nak vizsg�lat�t, az �j �s megsz�nt v�llalkoz�sok meghat�roz�s�t biztos�tj�k. A v�llalkoz�sok �s a nonprofit szervezetek gazdas�gi mutat�sz�mai a teljes�tm�ny �s a tev�kenys�g jellemz�ire vonatkoz�an adnak inform�ci�kat.
Alkalommal is meghirdetett Felelős Társadalomért Program célja, hogy lehetőséget teremtsen non-profit szervezeteknek a bemutatkozásra és az általuk képviselt társadalmi ügy mellé vállalati támogató megnyerésére. A Vodafone Magyarország Alapítvány és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közös projektjében a kapcsolati erőszak ellen, a női egyenjogúságáért, és a nők megbecsüléséért küzdenek. A program 2015-ben indult, és a mai napig hiánypótló szerepet tölt be. Együttműködésük részeként létrehozták a BrightSky nevű telefonos applikációt. Az Országos Mentőszolgálattal közösen létrehozott “ÉletMentő” néven ismert applikáció számos kiemelt jelentőségű funkciókkal van ellátva.
A támogatási program nagy sikerrel zárult a 9 hónapos intenzív tanácsadási időszakot követően. A szervezetekből kilenc már a SEEDS1-ben is széles körű – az üzleti tervezési és marketing ismeretektől a vezetői képességekig terjedő – képzésben és mentori támogatásban részesült. Fontos, hogy a SEEDS2-ben a társadalmi szervezetek határozták meg, hogy milyen projekt megvalósításához kérnek segítséget, a tanácsadók pedig azt mutatták meg, hogyan érhetik el céljaikat.
Helyzetk�p, 2023 – Nonprofit szektor
Egyesített formában tartalmazza az OBH által vezetett Civil szervezetek névjegyzékében szereplő hivatalos adatokat (2021. januárjáig frissített adatok), a NAV által vezetett 1% fogadására jogosult szervezetekről a jogosultság tényét és a szervezetek által önkéntesen megadott, kiegészítő információkat. Azt tudom mondani önnek, hogy nem igazak azok a vádak, amelyek a kormányt azzal vádolják, hogy ezen a téren nem tett semmit vagy legalábbis nem hatékonyan tette meg ezeket. Úgy gondolom, hogy európai színvonalú, játékost védő intézkedési szervezetrendszert hozott létre a magyar kormány.
Így például nem vonatkoznak rájuk gazdasági-vállalkozási tevékenység másodlagosságát előíró szabályok. A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. Törvény alapján polgárőr szervezetnek minősül a polgárőr egyesület, a területi polgárőr szövetség, valamint, az Országos Polgárőr Szövetség. Rendelkezései szerint működnek azokban a kérdésekben, amelyeket a törvény nem szabályoz. Nem civil és nem is magánjogi szervezet, mert a törvény erejénél fogva jött létre és működik.
Önkéntesként te is részt vehetsz abban, hogy a két Pest megyei romatelepen, Bagon és Dányban élők közelebb kerülhessenek álmaik megvalósításához. Választhatsz a gyermekmentorprogram, a komplex gyermekfejlesztés, a felnőttmentor-program, valamint a kommunikáció és az adományszervezés között. A civil szervezeti adatbázis a legnagyobb és legrészletesebb hazai alapítvány és egyesület kereső. Ha érdekli egy civil szervezet és szeretne részletesen utánanézni, hogy mivel foglalkozik; ha adományozni szeretne egy jó ügy érdekében vagy felajánlaná adója 1 százalékát, keressen az Adjukössze.hu -n található civil szervezeti adatbázisban (korábbi nevén Adhat Adatbázis vagy Nonprofit Önarckép). A központi játékosvédelmi nyilvántartást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezeti.
Ez nagyon nagy teljesítmény a Partizántól, először volt lehetőség nekik felajánlani az adó 1%-ot, amit egy nagyon aktív online kampánnyal erősítetttek. A nemzetközi szervezetek irodalétesítési szándéka minden alkalommal alátámasztja a nemzetközi szervezetek Budapesttel szembeni magas fokú elégedettségét, valamint a kormányzattal szembeni töretlen bizalmat. A város által nyújtott komparatív előnyök – a főváros elhelyezkedése és infrastruktúrája, magasan kvalifikált, idegen nyelveket beszélő munkaerő, így különösen IT területen, a fejlett pénzügyi, humánerőforrás, IT szektor, stb. – miatt a nemzetközi szervezetek költséghatékony működtetése szempontjából kedvező lehetőség az egyes adminisztratív-szolgáltató tevékenységek Magyarországra történő kiszervezése.
Az Adománytaxi az ország legrászorultabb, legelmaradottabb környékein segít, ráadásul a társadalmi érzékenyítésért is sokat tesznek. Ők azok, akik házhoz jönnek az adományokért, amelyek a társasjátéktól kezdve a ruhán át egészen az ágyig vagy a mosógépig bármi lehet, majd elviszik a különböző kistelepülésekre. Ha benned is megfogalmazódott, hogy a szabadidődet szívesen felajánlanád egy jó ügy érdekében, akkor jelentkezhetsz hozzájuk önkéntesnek, hiszen az adományok válogatásához, csomagolásához, begyűjtéséhez és a különféle adminisztratív, illetve grafikai munkák ellátásához mindig szükség van pluszemberekre. Honlapunkon sütiket használunk, melyeknek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújthassunk látogatóink számára.
Az „Elfogadom” gombbal hozzájárulását adja ezek használatához, ide kattintva pedig testreszabhatja a süti beállításokat. A Vodafone célja ezzel a programmal, hogy ösztönözze a digitális világ iránt érdeklődő és innovatív gondolkodású diákokat és tanáraikat a robotika, a kódolás és a fenntartható jövő témájában való kreatív alkotásra. 2022 novemberében rendezték meg az első versenyt, mely során a 10 legjobb pályázat valósíthatta meg fenntarthatósági problémára reflektáló robotötletét. A Vodafone Magyarország Alapítvány 2003-ban kezdte meg működését, és azóta 23 országban hozta létre helyi alapítványait.
Az első hat szervezet 70+ Domain hitelességgel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a vizsgált oldalak közül ezek a szervezetek a Google szemében kimagasló értékkel bírnak. Az általunk vizsgált intézmények közül az első 50-nek átlagosan 54-es értékű a hitelességi mutatója, ami igazán nagyszerű eredmény. A szervezetek látogatottsága mellett górcső alá vettük az egyes weboldalak hitelességét is. Egy domain annál hitelesebb a Google szemében, minél több releváns, és magas minőségű külső hivatkozással rendelkezik. A sok hivatkozó oldal a hitelesség mellet azt is kifejezi, hogy az adott szervezet mennyire népszerű, mennyien említik őket meg más oldalakon.